A Légzés és az Öcsém
Ma elkezdtem hallgatni egy szöveges meditációt és eszembe jutott egy ember, aki úgy gondolta, lejárt az ideje, és megtagadta magától az utolsó lényegeset, a világ lényeges szubsztanciáját; a LEVEGŐT. Öntudatlanul ismerte fel a titkot:
„hogy most véget vetek valaminek, már mindenmás az enyém, csak ez az egy nem, már nem tudhatom a magaménak”
Milyen érdekes gondolat… Az embernek, miért az elszámolás pillanatában jut az eszébe e lényeges szubsztancia? Miért nem előbb? Miért nem ismerte fel korábban, hogy e csodálatos adottsága – az életének a legkiválóbb forrása. Talán nem ismerte elég jól. Talán egyértelmű volt számára, ez az övé. Sok talán-t hozhatnánk fel mentségének, egyet mégsem, és ez a lehetőség lett volna a számára, hogy megismerje ezt a titokzatos láthatatlan láthatót. Hogy felismerje, tudja szabályozni a mennyiséget. Hogy felismerje, milyen fontos a minőség. Hogy felismerje, ez a velünk született adottság a létünk legkiemelkedőbb része az egészünknek. Hogy felismerje, ez az élet sója, ami minden mást megteremt. Annyi mindenre szentelünk figyelmet, a légzés miért kullog az utolsó helyen?
Miért teszünk, mi emberek ilyen butaságot, hogy a leglényegesebbet az utolsó helyre soroljuk? A LEVEGŐT!
Sokáig így voltam ezzel jómagam is, aztán jött a vágy, hogy valamerre el kellene indulnom, s ekkor jött képbe a Vaisnava Jógamester képzés, ahol megismertem és megtanultam e szubsztancia jelentőségét, használatát és sok minden mást is. Időnként tudatosan figyelem az emberek légzéseit, és megmutatják öntudatlanul is, mennyi figyelmet szentelnek önmagukra.
Visszatérve a bekezdésre… Ő már tudja, hogy a felismerését- bepakolta a lelkébe. Vagyis az elme és a lélek egy tőről fakadó, mégis mások, egyik sem látható, mégis következtethetünk rájuk… Hihetetlen az élet tiszta logika vagy nem?
Drága Öcsém!
Isten óvja a gyönyörű lelkedet! Te egy dolgot ismertél kiválóan, és ez a kedvesség volt! És úgy gondoltad, mindenkinek része ez a csöppnyi fénysugár…, A csalódásodban, elfelejtettél jól lélegezni… A Fiaid: Attila, Milán, Tibor, ők megtanulták Tőled, hogy a kedvesség – a légzés nélkül üresen létezne.
Írta: Javorek Manyi
A Fotón: Öcsém, Attila és az Anyukánk, már Angyalok mind a ketten…
