Ezeréves napló
Drága napló, ha beszélni tudnál… Kincseket rejtettél el Magadban…
No lám, a lakat kettétört és a fedél…, felpattant. A lapok feltárultak, és a titkukat felajánlották.
Édes Kicsi Kincsem!
Mennyit kerestelek… Mikor elmentél, elpusztultam, meghaltam. Az óceán – ringatta tovább a gyöngeségedet. Szőke hajad aranyszínűvé vált és a habok szépsége lett. Megőrültem. Hitemet sirattam. Hiányodat…, elfeledni…, nem tudtam.
Édes Kicsi Kincsem!
A legszebb csillag lehullt az égről és megtalálta helyét a karjaimban. Felragyogott a közös életünk és vidáman csillogtunk a világ fényében. Kacagásunk hangja eljutott a világ végére is. A boldogság kapuja megnyílt a szívünkben, a mosolyunkban csilingeltek a csillagok csengői.
Apa és Lánya boldogan élt együtt.
Fogócskáztak, kacagtak, önfeledten sziporkáztak. Komoly dolgokat nem ismertek. Komolyságra fittyet hánytak. Kacagva éltek és vígan mutatták az életüket.
Tanuljatok Emberek! Szeressetek! Kacagjatok! Boldogan Éljetek! Ne merengjetek! A humor kecsessége kebelezzen be – Benneteket! Bennünket bekebelezett! Hagyjátok, hogy az élet édesen ringassa közös életeteket. Ellenállni – a jónak, minek…
Nyeljétek Magatokba az Élet édes és zamatos ízét, érezzétek nagylelkűségét, bőkezűségét és az ellenállhatatlan virágzását.
Szerencsére!
A világ édes szeme rajtunk maradt, így találtalak meg.
Drága Fényem!
Köszönöm a suhanó szép éveket!
Már csak egy maradt hátra…
Drága Apa!
Apák Királya voltál…, és az is maradtál!
Köszönöm!
Boldogat odaát!
Írta Javorek Manyi – Filozófus
Fotó: saját Fülike 2004-2021
