Durva lesz az írásom… Előre is elnézést kérek a kiváló szakemberektől, akik valóban kiválóan kezelik az emberek/kliensek lelkét.
Most kívánkozik ki Belőlem. Több éves…
Mindannyian hibázunk, emberek vagyunk, magam is hibáztam már. Sohasem jó az az érzés, főként, ha szembesül vele az ember, hogy hibázott és ártott.
Emlékszem, amikor a Fiam pszichológus lett, úgy döntöttem, magam is elmegyek pszichológushoz. Így találtam helyesnek.
Először a közelben találtam. Az volt fura, hogy amit az első alkalommal mondott, azt megcáfolta a negyedik ülésen. Akkor tovább kezdtem kutakodni. Budapesten találtam. Elmondtam a zavarodottságomat, meghallgatott és csupán annyit mondott,
“a maga Anyukája katonatiszt”.
Még volt egy kérdésem… Erre azt felelte: “szorongásomból eredő”. A megállapításért és a válaszért fizettem 11.000.-Ft-ot.
Tovább keresgéltem. Megtaláltam a harmadikat… Akitől először mosolyogva jöttem el, gondoltam… Telitalálat. Majd a sokadik ülés után azt mondta, “maradék vagyok Anyukámnak”.
Egy ismerősömnek egy másik pszichológus azt mondta: “magát sohasem szerette az Anyukája”.
Amikor valaki elmegy pszichológushoz, azt azért teszi, hogy segítsen saját magán. Hogy a zavarodottsága csökkenjen, simuljon. Sajnos.., bizonyos szakemberek még nagyobb zavarodottságot teremtenek az emberek lelkében.
Szeretném kérdezni, hogy egy pszichológus milyen jogon állapít meg egy okozatot, mikor nem tudja a kiváltó okot, ami hamis okozatot mutat és – a kliens elkezdi vádolni az Anyukáját, milyen jogon lett ő maradék…
Vagy mi az, hogy nem szerettél, mikor végig abban a hitben voltam, hogy szerettél… Végig hazudtál Nekem…
Sajnos a kliens elkezd látni – a pszichológus “szemével”, – amihez neki vajmi kevés köze van. Ő csupán azt tudja, hogy kapott egy megállapítást, azt nem tudja, hogy okozat. Magát az okot csakis az Anyuka tudja, ami tudattalanul alakul ki okozattá. Azt hiszem, hogy Anyukám sem maradékot akart szülni, örömmel állt a feladat elé, amitől lehet, félt, közben kíváncsian várta a “feladatát”. Vagy a másik Anyuka is örömmel várta a gyermekét, mégis másként alakult minden, ahogy elképzelte, ettől még szerette a gyermekét.
Bárcsak…, az említett pszichológusok munkája nem kérdéseket teremtettek volna, hanem megértést eredményeznek. Az ék, ami kialakul(t) az Anya és Gyermeke között még a pszichológus előtt. Az az ék, nemhogy kikerülne, kikerült volna, helyette a pszichológus a saját tudásával mélyebbre verte be a két fél között. Ezt szomorúnak találom, mert így az említettek még távolabbra kerülnek/kerültek egymástól. Közben az lett volna a cél, hogy az ék átalakuljon kommunikációvá. Kíváncsisággá. Megértéssé. Békévé. Mindezek helyett… háború alakul(t) ki.
Kérdem… Mennyi család kerül így egyre távolabb egymástól. Lehet, pont ezt tartogatja az élet… 50%-ban esélyes. A másik 50%-ban megoldás is rejtőzködhet. De!!! Ehhez megfelelő tudás szükséges és kiváló szakember.
Egyébként megjegyzem, 20-30 évvel ezelőtt, azt sem tudtam, mi az a szorongás. Ma már tudom, hogy rombol, gyilkol, megsemmisít. Nehéz megszüntetni. Kiváló szakemberek kellenek hozzá, akik különböző szakterületekről közelítik meg a tudásukkal és az elhivatottságukkal.
A hivatást a halál pillanatában is – szívből kell imádni és kötelező is. Ha nem így történik, az nem hivatás, az csak pénzkeresés (volt).
Javorek Manyi – Filozófus
Fotó saját
Fülbevalóm és a Balaton
